Portré & esküvő-fotózás

Kádas boudoir fotózás Alexandrával

Fannival már régóta dolgozunk együtt fotózásokon és már a kezdetektől megvolt köztünk a harmónia. Nem csak azt szeretem benne, hogy mindig csodálatos sminkeket készít a modelljeimnek, de az is fontos számomra, hogy mindig nagyon megbízható és szívesen marad még a fotózásokra is.

Éppen egy fotózás után beszélgettünk arról, hogy milyen sok megvalósításra váró ötletünk van és hogy milyen szuper lenne őket tényleg megvalósítani. Így már csak azt kellett eldöntenünk, hogy melyik megálmodott projekttel kezdjünk és végül is az úgynevezett "milk bath boudoir" témára esett a választásunk, hiszen ahogy kiderült, ez mindkettőnk számára egy régen dédelgetett álom volt már.

Aztán rátaláltunk Szanira is, aki tökéletes modellünk volt a projekthez és szuper hangulatban töltöttük el azt a jó pár órát együtt.

Ennek a pár órának (és persze a hosszú szervezésnek/tervezésnek) az eredményét láthatjátok most képekben.

Smink: Simonyi Fanni

Modell: Szenczy Alexandra