Portré & Esküvő fotózás

lyen volt 2020 – Évértékelő fotós szemmel

A január Gabi és Dávid esküvőjével indult. Egy családias, nagyon jó hangulatú esküvővel. Eddigi esküvői fotós pályafutásom alatt az ő kreatív fotózásuk volt az első, aminek helyszíne egy Budapesti stúdió volt. Persze előtte sokat és rendszeresen fotóztam stúdióban – főleg portré és boudoir fotózás témában –, de esküvői kreatív sorozatot nem készítettem korábban stúdióban. Emiatt is nagy izgalmakkal vártam a külön napos kreatív fotózás időpontját. A fotózás szuper volt és később, ősszel még egyszer visszatértem a stúdióba egy másik pár kreatív fotózásával.

Aztán elkezdődött az az év, ami próbára tette mindannyiunk türelmét és idegrendszerét.

Közel 8 éve vagyok egyéni vállalkozó (4 éve szabadúszó fotográfus), de minden kérdés nélkül állíthatom, hogy az idei év volt a legnehezebb időszak. Rendkívül megterhelő hónapokat hozott a tavasz. Sorra kaptuk az e-maileket és telefonhívásokat menyasszonyainktól: Ki átszervezett, ki lemondott, ki kivárt. Sajnáltuk és együttéreztünk azokkal a párjainkkal, akiknek esküvői időpontját már közvetlenül érintették a járvány miatti intézkedések és a lehető legnagyobb rugalmassággal igyekeztünk ott lenni velük az újraszervezésnél is. Szerencsére minden átszervezés sikerült és egyetlen párunk esküvőjéről sem kellett lemondanunk. De nem csupán szakmailag volt nagyon nehéz időszak. Bizonytalanság jött abban is, hogy mikor találkozhatok a családommal, mikor lehetünk újra együtt úgy, ahogyan előtte. Folyamatosan néztük a híreket és video chat-tel próbáltuk pótolni a pótolhatatlant.

Aztán jött a nyár és hozott magával egy kis fellélegzést: dolgozhatunk! Így az egész éves szezon 2-3 hónapba sűrűsödött bele. De még így sem bántam, csak csinálhassam, amit annyira szeretek!

Így történt, hogy 3 hónap alatt 19 esküvői fotózás és 10 jegyes sorozat is bekerült a naptárba és ezek mellett jó páran kerestetek meg portré, cv vagy boudoir fotózással is. Nagyon termékeny időszak volt nyár, aminek nagyon örültünk, de megvallva az igazat, jól el is fáradtunk. Én már októberben kezdtem úgy érezni, mintha már év vége lenne (végül is félig már az is volt), de novemberben elindult a boudoir fotózások sora és az új energiával töltött fel. Hihetetlen klassz nőket ismerhettem meg és hihetetlen klassz nők boudoir sorozatát készíthettem el, egytől egyig mindegyikre nagyon büszke vagyok.

Nemcsak ezek a boudoir és portré, de az esküvői sorozatok is szépen lassan kerülnek fel weboldalamra..

Most pedig itt állunk 2021 küszöbén és türelmetlenül nyitnánk már az ajtót egy sokkal egészségesebb, szabadabb és boldogabb jövőre.

Végszóként pedig szeretném megköszönni azoknak az embereknek ezt az évet, akik most is mellettem voltak a munkában. Simonyi Fanninak a csodás sminkeket és hajakat, Jánosnak a rengeteg csodás esküvői képet, a parkolásban való segítséget és hogy mindig ébren tartott az esküvőkből hazajövet. :D Seres Zsoltnak pedig köszönöm a folyamatos támogatást, a rengeteg „meg tudod csinálni”-kat, a számtalan „te vagy a legjobb”-akat, az esküvős korán kelős napokon a reggeliket, hogy mindig elkísértél a jegyes fotózásokra és segítettél, amiben csak tudtál. De a legjobban azt köszönöm, hogy vagy! ♡

Püsök Reni / bepure photo